Korzikai útinapló - avagy első motoros túránk élményei

Bevezetés

 

Az egész úgy kezdődött, hogy Peti kicsi volt még, de nagyot álmodott: elképzelte, hogy ha nagy lesz, motoros vagány lesz, és a csajával bejárják majd a világot kétkeréken. Aztán úgy folytatódott, hogy - sok-sok évvel később - idén februárban meglett a motor. A nő már addigra megvolt :-)

Kezdésnek Észak-Olaszország bejárását terveztük, de aztán jött egy lehetőség: a barátaink egy tök jó kis korzikai körutat szerveztek, amit kár lett volna kihagyni. Így hát összekombináltuk a kettőt: 8 napot töltöttünk Korzikán a csapattal, akik egy mikrobusszal és egy motorral jöttek, 3-3 napot hagytuk az oda- és visszaútra, kényelmesen, hogy ne kelljen egy nap túl sokat menni, és még lássunk is valamit Olaszországból. A csomagjainkat szerencsére a mikrobusszal hozták a többiek, szerencsére, hiszen nem hiszem, hogy egyedül el tudtuk volna vinni az összeset. Bár így is jól felcuccoltuk a motort, 3 napi cuccunk megtöltötte a két oldaltáskát, egy hátizsákot, és a tanktáskát is. Sátor, hálózsák, polifoam tök esélytelen lett volna. Sebaj, majd spontán keresünk szállást minden estére - gondoltuk.

14 nap alatt 3700 km-t tettünk meg motorral (600 cm3-es Suzuki Intruder), ebből 1200 km volt az út oda, 1300 km Korzika és 1200 volt a hazaút. Nagyon féltünk ettől a túrától, mert 300 km-nél többet még soha nem tettünk meg egy nap alatt motorral. Sokan azt jósolták (köztük mi is), ha egyszer épségben hazaérünk, többé nem fogunk motorra ülni. Szerencsére ez nem így lett, nagyon élveztük a motorozás adta élményt, a gyönyörű tájat, a jó társaságot és a jó minőségű utakat. Már tervezgetjük is a dél-spanyolországi túránkat, de az biztos, hogy oda kicsit jobban átgondoljuk, milyen motoros felszerelést vigyünk (a három esős nap emlékeztet majd rá).

Az útinapló Tündicsek gondos munkáját dicséri, én pedig a képeket, a honlapot és a technikai dolgokat adtam hozzá. A korzikai túrákat, programokat a Cinto túraklub szervezte nekünk, köszönet Zsoltnak a hozzáértő vezetésésért és a sok érdekes történetért. Remélem sikerült legalább olyan élvezetesen visszaadni az érzéseket és történéséket, mint amilyenek valójában voltak.

Jó olvasgatást kíván: Tündi & Peti

Suzuki Intruder 600

A paripánk: Suzuki Intruder 600 cm3

Mód fej (Korzika jelképe)

Korzika jelképe a levágott mór fej.