Napló - Albánia

3. nap - Túra az Albán-Alpokban


2007. július 30. hétfő

Ezen a napon várt ránk a nyaralás legkalandosabb része, a túra a vadregényes albán hegyekbe. Reggel korán keltünk, hiszen hosszú és bizonytalan út állt előttünk. Annyit tudtunk, hogy az Albán-Alpok központi településére, Theth faluba szeretnénk feljutni. Valahogy. Az út ugyanis 55 km hosszú, az első tizenegynéhány km aszfaltúton, onnan pedig sziklás, szerpentines földúton, amit személyautóval elvileg nem lehet megtenni. Tervünk az volt, hogy eljutunk egy ideig, majd onnan, ha kilátástalannak látszik a továbbjutás, megpróbálunk egy teherautóra felkéredzkedni.

Hajnal fél 6-kor indultunk Shkodrából, 6 óra körül hagytuk el Koplikot, és vágtunk neki a hegyekbe vezető útnak. Az első szakasz simán ment, közben gyönyörködtünk az előttünkmeredező 2000 m-es hegyek és a felkelő nap látványában. Aztán 18 km után véget ért az aszfalt, innen földúton zötykölődtünk tovább. Lakóbuszunk kicsit csörömpölt ugyan, de az út járható volt - persze csak 20 km/h sebességgel. Kb. 2 óra után elértük Bogát, ahonnan a szerpentin kezdődött. A hegyi falu sok, szétszórtan fekvő épületből állt, az egyik, Bar Kafe feliratúnál megálltunk. Az útikönyvből kiolvasott Mirmöngyez (Jó reggelt) felkiáltással köszöntöttük a helyieket, aminek szemmel láthatóan nagyon megörültek, és hosszasan beszéltek hozzánk albánul. Aztán kértünk egy kávét - Neskafét, mert a híresen zaccos albán kávét nem mertük bevállalni - és vidáman iszogattuk az albán hegyi pásztorok társaságában. Ezután jött a legkritikusabb pont: megkérdeztük a helyieket, hogy szerintük fel tudunk-e jutni Thethbe a lakóbusszal. No problem! - válaszolták. Erre megkönnyebbülve felsóhajtottunk, és hagytuk elmenni a nagy kék IFÁ-t, ami a hegyekbe tartott és embereket vitt a platóján - vagyis az egyetlen esélyünket a stoppolásra. Visszaszálltunk az autóba és elindultunk felfelé a hegyen. Az út egysávosra szűkült, emelkedett, de járható volt. Legnagyobb meglepetésünkre hamarosan megpillantottunk két holland rendszámú lakókocsit! Mint kiderült, ők megjárták a járművekkel Theth-et is, és már lefelé mentek. Azt mondták, nem vészes az út, menjünk nyugodtan. És hogy így már nem mi leszünk az elsők, akik lakóbusszal feljutnak Theth-be. Innen nagy lelkesen mentünk tovább, átlag 10 km/h-val, lassan, óvatosan vigyázva a buszra. Fel kellett mennünk egy 1600 m-es hágóra, majd onnan le a völgyben fekvő faluba. Hát nem mondom, hogy könnyű út volt, de 2,5 óra alatt ezt a szakaszt is megtettük, a buszunk is túélte.

Fél 11-re értünk le Theth-be, amely szintén sok, egymástól távol fekvő házból állt. Sok közülünk romosan állt, hiszen a kilencvenes években a családok kétharmada elhagyta a falut. Leérve a "központba" átkeltünk a hídon, majd egy fiúcska szaladt elénk "Hotel"-t kiabálva. Gyorsan beláttuk, hogy innen már tényleg nem tudunk autóval továbbmenni, így beálltunk a "Hotel" udvarára. Igazából egy nagyon kedves albán család falusi háza volt, amelyet igyekeztek turisták fogadására is alkalmassá tenni: volt benne pár szoba és egy fürdőszoba is. De olyan, amilyet aztán egész Albániában nem láttunk: szépen kicsempézve, káddal, angol WC-vel!, bidével, új csapokkal, stb. Azon tanakodtunk, hogy a fenébe fogunk feljutni a hegyekbe, ugyanis egy gyenge próbálkozás után beláttuk, hogy a mi buszunkkal sehogy. Egy ilyen busszal a egy egyságos omladékos földúton maga a rémálom volt. Volt, hogy a környező köveket is át kellett rendezni, hogy meg tudjunk fordulni.

Ekkor láttuk meg, hogy a hotel előtt egy kis kölföldi csapat áll egy helyi bérelt teherautó platóján ők is a hegyek felé tartottak. Mint kiderült, egy nemzetközi kutatócsoportba botlottunk, akik a fák évgyűrűit vizsgálták, amely alapján a korábbi erdőhatár változásokon keresztül az éghajlatváltozásra következtettek. Nem volt náluk térkép, nem ismerték a helyet, csak annyi volt a céljuk, hogy legalább 2000 m magasra feljussanak, ahonnan a mintákat begyűjthetik. Kapóra jöttek, mert mi a 2218 m magas Harape csúcsot céloztuk meg, a Qafe e Pejes hágón keresztül. A Harape 600 m magas sziklafala ott tornyosult előttünk, mintegy lezárva a völgyet. A teherautóval leküzdöttünk kb. 3 km-t, onnan azonban már gyalog mentünk tovább. Első állomásunk a Kis forrás volt, amely útikönyvünk szerint a túraútvonalak kiindulópontja. Innen egy szerpentinen emelkedtünk felfelé, közben egyre gyönyörűbb kilátás nyílt a Theth-völgyre.

Végül délután 3-ra értünk fel az 1700 m-en fekvő hágóba. Onnan páratlan kilátás nyílt a környező hegyekre: leglátványosabb - a Harape csúcson kívül - a Karanfili-vonulat volt, amely már Montenegróhoz tartozik. Itt megint találkoztunk a kutatókkal, akik látván, hogy már 1700 m-en sincsenek fák, 2000 m-re tehát hiába is mennének fel, vidáman megállapították, hogy: "No tree, no work!", majd legyalogoltak a hegyről (ez egyébként már lentről is látszott, nem tudom mire számítottak amikor elindultak). A többiek nem akartak feljönni a csúcsra, ezért ketten indultunk csak tovább. Sajnos nem sokáig jutottunk, mert a terep nagyon nehézre változott, a hatalmas sziklatömbökön néhol négykézláb kúsztunk, néhol hatalmasakat ugrottunk. Így is későn indultunk, ilyen terep mellett pedig reménytelen volt, hogy megjárjuk a hegyet és még világosban visszaérünk a faluba. Irányt váltottunk tehát, és a fennsíkon 2 km-re fekvő pásztorszállás felé vettük utunkat. A táj nagyon szép volt, a fennsíkot gyönyörű hegyek övezték, sehol egy ember. Mivel a GPS-t követve légvonalban követtük az irányt, ezért a dimbes-dombos tájon elég lassan haladtunk. A könyv írta, hogy a pásztoroknál lehet helyi sajtot venni, ezért a GPS be úgy ütöttük be a célt hogy "Sajt". Innentől már csak követni kellett a kijelző szövegeit amik elég viccesen hangozottak (ÉK majd Sajt, É majd Sajt). A mészkőfelszínen egymást érték a töbrök, amiket kerülgetni kellett. Végül odaértünk a pásztorszálláshoz, és egy közeli dombtetőn leültünk. A házikó üresnek tűnt, ám végül előbújt belőle egy ember,és hamar észrevett minket. "Ciao bambino!" üdvözölt minket az albán pásztor, majd integetett nekünk. Nem volt erőnk már közelebb menni hozzá, így csak a távolból barátkoztunk.

Visszafelé még egy 2 km-es út várt ránk a hágóig, amely során érintettük a Liteni Peçakeçi tavacskát, amelyben egy nagy juhnyáj ivott éppen. A hágónál megkerestük a zsombolyt, amelyet a GPS koordináták ellenére is csak véletlenül találtunk meg. A 85 m mély és 10 m átmérőjű aknabarlang egy hatalmas sötét üregnek tűnt, amelyből hideg levegő áramlott kifelé. Lefelé a hágótól elég monoton volt az út. A szerpentint végig apró kavicsok borították, ami eléggé csúszott. A vizünk is elfogyott, sötétedett is, így már alig vártuk, hogy leérjünk a Kis forrásig, majd onnan a faluba. Épp szürkületkor értünk le. Este megjöttek a többiek is, 10-re értek le a faluba. A durva út végét sötétben tették meg, egy elég szar műszaki állapotban lévő lakóbusszal. nem voltak feldobva.