Napló - Albánia

2. nap - Hajókázás a Shkodrai-tavon, érkezés Albániába


2007. július 29. vasárnap

A másnap délelőttöt strandolással töltöttük, aztán kora délután besétáltuk az óvárosba. Hasonló élmény várt ránk, mint Kotorban: Budva óvárosi része is felveszi a versenyt a legszebb horvát történelmi városokkal. Talán csak a turista kevesebb még itt, Montenegróban.

Délután a csapat egyik felével elindultunk Albánia felé, a másik busz lakói még maradtak egy napot Budvában. Először a Shkodrai-tavat néztük meg. A Montenegró és Albánia határán található, csapadékos téli hónapokban a Balaton területét elérő, átlagosan 5-9 m mélységű tó ad otthont Európa egyik leggazdagabb vízimadár-rezervátumának. A természetvédelmi területre sajnos nem tudtunk bemenni, viszont így is egy nagyon szép hajókiránduláson vettünk részt, és úsztunk egyet a kellemesen langyos vízben. A környező hegyek nagyon szép látványt nyújtottak a késő délutáni napfényben.A hajókázás után elindultunk az albán határhoz. Útközben kicsit eltévedtünk, a határ felé vezető út ugyanis egy kis, jelentéktelen aszfalt út, semmiben sem hasonlít egy országokat összekötő főúthoz, ráadásul a forgalom kb. a nulla felé tendált.

Este 9 előtt értünk a határátkelőhöz, ahol a 10 eurós belépési díj kifizetése után konstatáltuk, hogy a határátkelő 9-kor zár. Nekünk még pont szerencsénk volt. Addigra persze besötétedett, így első benyomásunk Albániáról az volt, hogy egy tök sötét, kietlen pusztában autózunk szar úton (amelyen szemmel láthatóan senki más nem közlekedik rajtuk kívül), sötét és félelmetes emberekkel. Az első városba, Koplikba beérve szintén csak a kétely nőtt bennünk, vajon biztosan jó ötlet volt-e Albániába jönni. A koszos kisvárosban meglepően nagy volt az élet, férfiak mászkáltak az úton vagy beszélgettek egy kávézóban. Kiszálltunk egy banknál, hogy pénzt vegyünk ki, de az egész város olyan sötét és sejtelmes hangulatot árasztott, az emberek feltűnően bámultak minket, és hát nem volt túl sok szimpatikus arc közöttük, így hát gyorsan visszaültünk a kocsiba és továbbhajtottunk. Bár racionálisabb lett volna ott aludni, hiszen másnapi utunk onnan folytatódott, mi mégis elindultunk délre a következő városba, Shkodrába. Shkodra már valahogy barátságosabbnak tűnt (talán mert jóval nagyobb volt), elhaladtunk egy hatalmas mecset és egy hatalmas templom mellett (mint kiderült, ez utóbbi a legnagyobb katolikus székesegyház Albániában). Itt jól le is táboroztunk a főtéren, megettük a görögdinnyénket, összehaverkodtunk a helyi rendőrökkel is. Már itt próbáltunk érdeklődni a holnapi pokoli útnak kikiáltott túránk megvalósíthatósága felől, de a rendőrök kinevettek hogy ezzel a lakóbusszal akarunk felmenni egy olyan úton ami még egy teherautónak is kihívást jelent.