Napló

Bevezető

 

Nézzük a tényeket!

Albániában 3,3 millió, Koszovó területén 1,4 millió, Macedónia északnyugati részén - Tetovó-Kumanovó térségében - 445 ezer, a Presevó völgyben 70 ezer, Montenegró Koszovóval határos részén pedig 41 ezer albán él.

Az albánok a Balkán-félsziget egyik őslakos etnikumának, az illíreknek a leszármazottai. Azoknak az illír törzseknek az utódai, amelyek hegyvidéki elszigeteltségükben kimaradtak a római uralommal együtt járó romanizációból, valamint a hetedik századi szláv bevándorlást követő elszlávosodásból. Nyelvük indoeurópai eredetű. Két nagy etnikai csoportjuk dialektusában és szokásaiban markánsan eltér egymástól. Az albánok által lakott területek északi felén a ghegek (beleértve a koszovóiakat is), délen a toszkok élnek.

Vallási megosztottságukra jellemző, hogy mintegy kétharmaduk, köztük a koszovóiak túlnyomó többsége, szunnita muzulmán, 10 százalékuk katolikus, 20 százalékuk (főképp a déli területeken) ortodox keresztény. Az északi hegyekben még a 90-es években is élt a vérbosszú intézménye.

 

Az albán hegyek ősi törvénye (vérbosszú szabályai)

A Kanun a legismertebb összefoglalás az albán szokásjognak. Ez az ősi, íratlan törvény határozta meg a szociális magatartás lényeges megnyilvánulásait a félreeső és jog nélküli észak-albán területeken, ahol évszázadok óta betartják előírásait. Lekë Dukagjini (1410-1481) aki után elnevezték a Kanunt, kevésbé ismert, rejtélyes személy maradt, az albán nemzeti hősnek, Szkander bégnek (1405-1468) a kortársa volt. Hogy ő állította össze a Kanunt, vagy csak a nevét adta hozzá, ma már nehezen deríthető ki. A Kanunt az északi törzsek szigorúan betartották és elsőbbségi joga volt a többi jogrendszer, az országjog vagy az egyházi jog előtt, amelyeket az idők folyamán próbáltak a fennsíkon is bevezetni. A Kanun (vagy kiegészítése) konkurense az országjognak. Ennek köszönhetően tudták a hegyi törzsek az elmúlt 500 év alatt megőrizni identitásukat, semlegességüket és életformájukat.

A Kanun néhány megfogalmazása a mai ember számára szigorúnak, sőt barbárnak tűnik. A törvény végrehajtása és betartása, valamint a férfiak tisztelete a mérvadó a károsult bosszújakor. Ez vezetett az idők során a végtelen viszályokhoz és vérbosszúhoz, amely a XX. század elején az észak-albán törzseket jelentősen megtizedelte. Az albán társadalom alapja a nagy létszámú család. Jelenleg is több generáció él együtt, még a fejlettebb területeken is. A fiatalabbak kötelességüknek tekintik, hogy gondoskodjanak az idősekről. A családfőnek - a család legidősebb férfitagjának - a családon belül korlátlan hatalma van, a szó szoros értelmében élet-halál ura, bármikor halálos ítéletet mondhat ki a család bármelyik tagjára. A nőket - akik a társadalom alacsony fokán állnak - felmentették az összes férfijogok, -kiváltságok és -kötelezettségek alól. Mai szempontból viszont pozitív dolognak számít az adott szó (besa), az ígéret tiszteletben tartása, ahogyan a vendég vagy a barát tiszteletben tartása is.

A vérbosszút (gjak, gjakmarrje) az áldozat családja a Kanun szerint hajthatja végre. A Kanun szigorúan meghatározza a vérbosszú végrehajtásának körülményeit, amelyek szerint azt csak fényes nappal, főutcán, szemből, golyóval lehet végrehajtani, miután az áldozatot nevén szólították. Manapság ezt már "rugalmasabban" kezelik, így előfordulhat, hogy a sértett fél éjszaka, egy sikátorban hátulról leszúrja ellenfelét. Minden családnak jogában áll tagjai halálát megbosszulni. A vérbosszút csak a családok férfitagjain alkalmazzák (a nő vére az albánok bizonyos rétegei szemében semmit sem ér), így egy idő elteltével fontos számolni azzal, érdemes-e folytatni a harcot az erősebb (több férfit számláló) család ellen. A gyilkosnak az áldozat családját értesítenie kell, a halott hazaszállításáról gondoskodnia kell. A halott fegyverét semmiféleképpen sem lophatja el. Tettének bizonyítékát el kell küldenie az elhunyt családjához, majd közvetítő segítségével 24 órás fegyverszünetet kell kötnie. Ha az áldozat családja a tettest a 24 órás fegyverszünet alatt öli meg, az teljes vérbosszúnak számít, de a gyilkos meggyilkolása újabb vérbosszút idéz elő. A feleséget és annak szeretőjét csak in flagranti esetén, és egyetlen lövéssel szabad megölni.

A családon belüli gyilkosság is pontosan behatárolt. A fiú megölése büntetlen, testvérgyilkosságért pénzbüntetést kell fizetni, mert nincs másik család, amely a vérbosszú jogát magára vállalná. Apagyilkosságért halálbüntetés jár, mert ez a legnagyobb sérelem a patriarchális társadalomban. A házastárs vagy az anya megölése esetén nincs vérbosszú az áldozat családjával. A kibékülés közvetítő, kezes segítségével, vagy általános közkegyelem keretei között valósítható meg. Koszovóban és Észak-Albániában élnek szokásjog-specialisták, akik évtizedek óta az ellenséges családok kibékítésével foglalkoznak. Vajon miért van szükség a vérbosszúra, amikor a gyilkosság nem egyenlíthető ki további gyilkosságokkal? A vérbosszú több mint igazságszolgáltatás. A meggyilkolt lelke csak akkor nyugodhat meg, ha a halála megbosszult.

(Forrás: Vastagh László)

Enver Hodzsa, az albán Sztálin

Enver HodzsaHodzsa legfőbb ambíciója 1944-et követően az volt, hogy országát, amelyben korábban félfeudális állapotok uralkodtak, a sztálinizmus útján elvezesse a jóléti kommunizmusba. Ehelyett majd fél évszázadnyi országlása során egy feneketlen szakadék szélére taszította Albániát, amely a rendszerváltás idejére behozhatatlan gazdasági-infrastrukturális hátrányban volt akár a szegényebb régiótársakkal, Bulgáriával és Romániával szemben is. A sztálinizmust tartotta az egyetlen igaz útnak, s minden reformtörekvést visszautasított.

Apparátusa államosította és termelőszövetkezetekbe tömörítette a korábban magánkézben lévő mezőgazdasági területeket. Hasonlóképpen elvette tulajdonosaitól a bányákat, gyárakat, üzemeket, pénzintézeteket, műhelyeket, kereskedéseket és boltokat. A kommunista államgépezet propagandája a személyi kultusz szócsöveként "Enver" folyamatos dicsőítése mellett büszkén harsogta a tételt, mely szerint Albánia a kommunizmus útján a teljes önellátásra rendezkedett be, minden mezőgazdasági és ipari terméket képes előállítani, amire csak szüksége van: a Párt, élén Enver elvtárssal megteremtette a kommunista paradicsomot. Az albánok tömegei információk híján kénytelen voltak elhinni, hogy mindez igaz: albán állampolgár nem utazhatott külföldre, nem rendelkezhetett személygépkocsival, televízióval. Jóllehet, rengeteg energiát, pénzt és erőt fektettek a valójában agrár jellegű ország gazdaságtalan iparosításába, a falvakban bevezették a villanyt, gyakorlatilag megszűnt az írástudatlanság és a korábban áldatlan egészségügyi helyzet is sokat javult.

Az államvédelmi hatóság, a Sigurimi a sztálini NKVD és KGB módszereit lemásolva terrorizálta az albán társadalmat, ezreket vetettek börtönbe, internáltak és végeztek ki koholt politikai vádak alapján. Mértékadó becslések szerint 1948 és 1987 között mintegy 5000 albánt végeztek ki politikai okokból, de a munkatáborokban meghaltak és eltűntek száma ennél nagyságrendekkel nagyobb. Az ítélkezés, a jogszolgáltatás igazodott a pártvezetés szabta irányvonalhoz. A művészetek, a tudományok képviselőinek alkalmazkodniuk kellett a rendszerhez, a Párt szája ízének megfelelő képzőművészeti, szépirodalmi alkotások és tudományos eredmények publikálásával. Magának Hodzsának megszámlálhatatlan beszéde, írása jelent meg kötetekben összegyűjtve, s hogy a nemzetközi közvélemény is részese lehessen gondolatainak, 1941 és 1985 között hat vastag kötetben, francia nyelven is közzétette munkáit. Két évtizeden keresztül harcoltak a közemberek vallásossága ellen és üldözték az egyházakat, a kínai kulturális forradalomtól inspirálva tömegével kobozták el és alakították áruházzá, filmszínházzá, könyvtárrá vagy tornacsarnokká, illetve tették a földdel egyenlővé a mecseteket, a templomokat és a kolostorokat. 1967-ben Hodzsa végre bejelenthette népének: Albánia a Föld első és egyetlen hivatalosan is ateista országa.

Ugyanakkor Hodzsa paranoid tekintettel követte a környező világ eseményeit, nemzetét egy bárhonnan (de főleg az Egyesült Államok felől) és bármikor várható katonai csapásra igyekezett felkészíteni: a polgári lakosság védelmére mintegy 700 000 kisebb-nagyobb betonbunkert építtetett országszerte - a 3 milliós lakosú Albániában.

(Forrás: Wikipédia)